Kedves Blogom!(?)
Mona vagyok.nem írok bemutatkozást.Magamnak minek,hisz még én sem tudok magamról sokat.Neked,Kedves Olvasó pedig miért?Hisz Kétlem,hogy érdekelne.
Túl vagyok egy szerelmi nagy nagy csalódáson..VÉGRE. Talán ez volt eddigi kicsi kis életem leghosszabb utazása amvel a legtöbbet tanulhattam. Időben el kellett volna engednem és nem a múltban élni. Túl sokáig nem engedtem el az emlékét és a múltban éltem. EZIDÁIG. Rosszat tettem ezzel neki és talán magamnak is...Most ürességet érzek ott,ahol eddig emlékek voltak a régi szép időkről.
2004-2008 Kicsit hosszú volt életkoromból kifolyólag...
Ezt a blogot legjobb esetben senki sem olvassa. Csak úgy írok,hogy kiadjam magamból a fáradtgőzt. Ma épp mélyponton vagyok,és ismét Rá gondolok. De nem,már nem érdekel,csak egyszerűen Ő az akire gondolok és ez van . Bárcsak jönne már más. Már sikerült elfelejtenem olyanannyira,amennyire még nem tudtam ezidáig. Most hallgatom a "régi" szép számokat Bleeding Love & Apologize. Rem yól írtam le. Tanulnom kellene,de nem tudok.
Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. (...) Ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy.
